Szilmariel Blogja

Miért?: Böngészgetés közben akadtam rá erre a sorozatra, amikor olyan könyvet kerestem, amivel olvasóvá lehet nevelni kisiskolás gyerekeket főleg kortárs gyerkeirodalmi művekkel és még szórakoztató is.

Történet: Három gyerek éppen anyagot gyűjt egy egyiptomi dolgozathoz a helyi régi könyvtárban, amikor egyikük felfedi a többiek előtt, hogy akár el is mehetnének abba korba. Ugyanis van a könyvtárban egy titokzatos idő-tér szoba, ami bármelyik korba és bármilyen helyre eljuttathat. Hőseink tehát fogják magukat és elutaznak az ókori Egyiptomban, Hatsepszut fáraónő uralkodásának idejébe. Rögtön bele is csöppenek az események rejtélyes folyásába, ugyanis a fáraónő többször is megpróbálják megggyilkolni, és a gyerekek elhatározzák, hogy fényt derítenek a rejtélyre. A nyomozás során számos kalandba és veszélybe kerülnek. Vajon képesek kideríteni ki tör a fáraónő életére és épségben haza tudnak majd jutni?

Vélemény: Az Idődetektívek sorozat első kötete.
Ajánlom kisiskolásoknak, bár inkább 4. osztálytól felfelé, olvasóvá nevelésre, vagy annak a folytatására.
A könyv borítója színes, figyelemfelkeltő, bár a könyvben lévő illusztrációk fekete-fehérek, ami szerintem ennél a magasabb szintű könyvnél pont megfelelő. Az illusztrációk gyerek közeliek, szépen kidolgozottak. A könyv keménykötésű így tartósabb is.
A betűméret itt már a szokványos felnőtt könyvű, és szorosabban is vannak szedve a sorok. Terjedelmileg is hosszabb, olyan kb. 150 oldal, tehát ez a könyv már nem biztos, hogy ajánlható a kezdő olvasóknak, inkább csak az olvasásra nevelés folytatásában ajánlanám, ha már elolvasott pár rövidebb terjedelmű könyvet.
Gyerekekről szól, olyan 12-14 éves korúakról (2 fiúról és 1 lányról), így a gyerekek jobban bele tudják magukat élni a történetbe, és jobban bele tudják magukat képzelni 1-1 szereplő helyébe.
A témája nagyon izgalmas, ugyanis a gyerekek régi könyvtárban rejlő időutazó szobába jutnak be, ahonnan bármilyen történelmi időbe és helyre eljuthatnak, csak be kell lépniük a megfelelő évszámú ajtón és egy helyre gondolni erősen. Ráadásul ez egy krimi, így a gyerekek a szereplőkkel együtt nyomozhatnak és próbálhatják meg kideríteni, hogy mi rejlik egy-egy ügy mögött.
Ebben a kötetben hőseink az ókori Egyiptomba kerülnek, és ott próbálnak fényt deríteni egy rejtélyre, miközben megismerkednek az akkori kultúrával és történelem egy pontjával.
Úgyhogy kalandokban és izgalmak bővelkedik ez a regény, ezen kívül sok új dolgot is megtanulhatnak a gyerekek 1-1 történelmi korról, és meg is szerethetik az, felkeltheti a könyv iránta az érdeklődést. A betűszedése, és terjedelme miatt inkább már haladó, jól olvasóknak, és már 1-2 könnyebb könyvet elolvasott gyerekeknek ajánlanám. Mert szerintem ez a sorozat megfelelő arra, hogy folytassuk a gyerekek olvasóvá nevelését, felkeltsük az érdeklődésüket a történelem iránt, megismertessük, talán meg is szerettessük velük a krimi jellegű könyveket.

Történet: 5/5 pontból

Karakterek: 5/5 pontból

Kedvenc karakter: Julian, Leon, Kim, Kija, Hatsepszut

Tetszett: A krimi-jelleg, nagyon szórakoztató, történelmileg eléggé hiteles.

Nem tetszett: -

Borító: 5/5 pontból

Kiadás: Scolar Kiadó, 2009

Oldalszám: 160

Miért?: Az egyik gyermekirodalmat tanító oktatóm mesélt erről sorozatról, és gondoltam én is elolvasom és megvizsgálom, hogy lehetne-e vele szerintem olvasóvá nevelni a kisiskolásokat.

Történet: Geronimo Stilton egy egér, aki Egér--sziget Rágcsália nevű fővárosában él, és egy kiadó főszerkesztője. Új asszisztensre van szüksége, és fel is vesz egyet, ám az nem olyan, mint amit várt, ráadásul egyre több kalandba keveredik hála neki, felkavarva, megváltoztatva az eddig békés, unalmas életét.

Vélemény: A Geronimo Stilton című sorozat első kötete.
Ajánlanám ezt a könyvet is kisiskolásoknak, hogy olvasóvá neveljük őket.
Az egész könyv színes, sok helyen a betűket is színessel, még nagyobb betűmérettel, más betűtípussal, akár vastagabban is szedi, máshol kacskaringónak, átlóban, vagy egyéb ötletes módon is futhatnak egyes szavak. Nekem azért néha már kissé jojózott a szemem ettől a túlzott „látványosság”-tól. A rajzok is színesek, gyerekközeliek, bár nekem kissé egyszerűek.
Az egész történet egy Geronimo Stilton nevű egérről szól, aki egy Egér-sziget nevű helyen él, és ő egy kiadó főszerkesztője. Geronimo kalandjai azzal kezdődnek meg, hogy új asszisztenst keres, aki aztán felborítja az addigi békés, unalmas életét.
A gyerekek szeretik az állatokat, és szeretnek állatokról olvasni, így témában ez is közel állhat hozzájuk. Ez az egér ráadásul jár, beszél, egy hasonló (egér)társadalomban él, mint mi emberek. A kalandjai érdekesek, bár szerintem egy kötetben kicsit sokminden történik, és nem mindegyiknek van értelme, vagy legalábbis számomra tűntek csak kissé össze-visszának. Bár lehet, hogy a gyerekek pont ezt élveznék benne, hogy történnek a különböző lehetetlen-szerű, bosszantó, furcsa, mégis vicces kalandok. Egyik hátránya még, hogy puhaborítós, így kevésbé strapabíróbb.
A könyv nyelvezete egyszerű, még a humorát is érthetik a gyerekek (vagyis nem olyan Disney-jellegű inkább felnőtteknek való humoros részek vannak benne), és izgalmas lehet megismerni egy Egér-társadalmat, az egerek rejtett világát.
Amit még díjaztam az a térkép az Egér-szigetről, képek Rágcsáliáról (főváros) és Geronimo kiadónak felépítéséről.
Tehát azért ajánlom kisiskolások olvasóvá nevelésére, mert tele van színes képekkel, betűkkel, szeretnek állatokról olvasni a gyerekek, megismerkedhetnek az egerek titkos világával, és leginkább szórakoztat ez a könyv.

Történet: 4/5 pontból

Karakterek: 3/5 pontból

Kedvenc karakter: Geronimo Stilton

Tetszett: Elég szórakozatató volt, meg nagyon színes, figyelemfelkeltő.

Nem tetszett: Kissé talán túlzásba vitték a színes, kacskaringozó, különböző betűtípusokat felvonultató betűket.

Borító: 4/5 pontból

Kiadás: Alexandra Kiadó, 2011

Oldalszám: 112

Miért?: Böngészgetés közben akadtam rá erre a sorozatra, amikor olyan könyvet kerestem, amivel olvasóvá lehet nevelni kisiskolás gyerekeket főleg kortárs gyerkeirodalmi művekkel és még szórakoztató is.

Történet: Egy testvérpár, Jack és Annie egy különös, titokzatos fán épített kunyhóra bukkan nem messze az otthonuktól. Fel is másznak rá, hogy megnézzek mit rejt. Sok könyvet találnak ott, és amikor Jack kinyit egy dinoszauruszokról szóló könyvet azt kívánja, hogy bárcsak láthatna őket. A következő pillanatban a Csodakunyhó elrepíti őket a dinoszauruszok korába, ahol a két gyerek szórakozató néhol kissé veszélyes kalandokba is kerül.

Vélemény: A Csodakunyhó című sorozat első kötete.
Nagyon ajánlanám kisiskolásoknak, olvasni már tudó gyerekeknek több okból is. Mint például nagyobb a szöveg betűmérete, a könyv terjedelme rövid, még egy lassan olvasó gyerek is ha nem is 1 nap alatt, de 2 nap alatt biztosan ki tudja olvasni.
A könyv borítója színes, és bár a könyvben lévő illusztrációk fekete-fehérek, a rajzok mégis gyerek közeliek, mégsem mennek át a már „gagyi” szintbe. A történet maga érdekes és szórakoztató lehet egy kisiskolás gyereknek, mivel a témája a dinoszauruszok, és az ilyen korú gyerekek, főleg a fiúk szeretik ezt a témát, így könnyen megragadhatja őket. Továbbá olyan korú gyerekekről (egy fiú-lány testvérpárról) szól a könyv, mint ők maguk, így könnyen azonosulni is tudnak a szereplőkkel, könnyebben bele tudják magukat élni a könyv világába.
A Csodakunyhó egy olyan titokzatos, varázslatos hely, ami ha kinyitnak egy bizonyos (pl. dinoszauruszos) témájú könyvet, és azt kívánják, hogy elmehessenek a könyv által vázolt világba, akkor a Csodakunyhó elrepíti őket abba az időbe és térbe, ahova menni akarnak. Melyik gyerek ne szeretne maga is átélni ilyesmit hogy például elmehessen a dinoszauruszok korába és élőben láthassa, megfigyelhesse őket, még a régészek vágynának egy ilyen lehetőségre. Tehát a könyv témája, maga az ötlet is nagyon vonzó lehet a gyerekek számára. Ráadásul a dinoszauruszok korát az író kissé lágyítva ábrázolja, hogy ne érhesse annyi baj a gyerekeket, vagy legalábbis kevesebb veszélybe kerülhetnek, mint ahogy valójában kerülhetnének. Nem mellékesen a gyerekek megismerkedhetnek egy kicsit pár dinoszaurusszal is, kicsit a jellemzőikkel. Ez a könyv serkentheti a gyerekeket arra, hogy még jobban meg akarják ismerni a dinoszauruszokat, vagy azt a kort, amikor őket éltek.
A könyv keményborítós, így tartósabb, mintha puhaborítós lenne.
Úgyhogy szerintem ez a könyv, és valószínűleg ez a sorozat alkalmas lehet arra, hogy az olvasni megtanult kisiskolásokat olvasó neveljük vele. Mivel gyerek közeliek és igényesek az illusztrációk (bár fekete-fehérek), csodás és varázslatos maga az elképzelése a könyvnek, a téma megragadhat egy gyerekeket, a nyelvezete is egyszerű, új dolgokat tanulhatnak meg belőle, végezetül pedig csak szimplán szórakoztató a könyv.

Történet: 5/5 pontból

Karakterek: 3/5 pontból

Kedvenc karakter: Jack

Tetszett: Az egész könyv és az elképzelés, új, érdekes ismereteket nyújt, érdekes, gyerekközeli a témája, segíthet olvasó tenni a gyerekekeket.

Nem tetszett: Az illusztrációk talán lehetnének színesek.

Borító: 5/5 pontból

Kiadás: Animus Kiadó, 2010

Oldalszám: 72

Miért?: Egyik egyetemi kurzusomon ő volt az egyik kötelező olvasmány.

Történet: Egy amerikai író egyik novelláskötete. Ebben a kötetben az író novellái teljes hosszúságukban jelentek meg. A novellák többsége a tipikus középosztálybeli amerikaikról szól szól, akik sokszor nem képesek megfelelően kezelni a problémáikat, így  sokszor isznak (néha alkoholisták is), megcsalják a párjukat, vagy őket csalják meg, vagy egyéb tragédiák történnek velük. A közös ezekben a történetekben az, hogy a szereplők mindig valami kezdetéhez, életük egy új fejezetéhez érkeznek, ami ellen akárhogy tiltakoznak is bekövetkezik, és bár a változás mindig nehéz, sokszor elkerülhetetlen, néha még szükséges is.

Vélemény: Önmagában értékelem Carver írói munkásságát, és értem, hogy miért tartják jónak a novelláit.
Tényleg olyan egyszerű, hétköznapi emberekről ír, akik akár mi is lehetnénk, a maguk életszerű problémáival. A karakterek nem képesek rendesen artikulálni (szóban kiadni) magukból a problémáikat az esetek többségében, ami sokszor súlyosbítja is a helyzetüket. Ez talán a társadalmi helyzetüknek is köszönhető, vagy csak egyszerűen sosem tanultak meg rendesen kommunikálni, kifejezni magukat, ami az olvasás, művelődés, rendes iskolázottság hiánya miatt is lehet, így a megoldási lehetőségeik is beszűkülnek és megfelelő eszközök híján úgymond csak szűkölnek a tehetetlenségüktől vagy attól hogy képtelenek megfelelően megoldani a bajaikat.
Szinte a novellák többségében találkozhatunk az alkoholizmussal, vagy a megcsalással. Az előbbi erősen életrajzi ihletésű az író részéről. Az emberek ezekben a novellákban életük olyan szakaszához érnek, ahol valami szinte visszafordíthatatlan (szerintük) baj, tragédia, esemény, változás történik velük, életük egy új szakaszához érnek. A változást egyikük sem viseli jól, és ki így, ki úgy, kevésbé vagy még kevésbé „jól” cselekszik, vagy próbálja meg általában sikertelenül megoldani.
Az író egyszerű, száraz (minimalista) stílusa tükrözi a szereplők életének egyszerűségét, és így próbálja meg közelebb vinni hozzánk, közelebb éreztetni hozzánk a történéséket.
Igazából maga a téma nem tetszett a legtöbb műnél, meg pont ez a világkép amit elénk tár, és nem azért mert nem érteném meg az ilyen embereket, csak egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy olyan módokon „oldják meg” a problémáikat ahogy. Magam sem tudom miért nem tetszenek annyira. Lehet, hogy csak simán taszít maga az alkoholizmus meg a megcsalás témája, bármilyen természetes is, szerintem mégsem az. Meg egyszerűen nem bírom a függőséget, semmilyent, és küzdök ellene, hogy én magam nem legyek lehetőleg semmitől sem függő.
Egy-két novella elég sokkoló volt a kötetből a témája miatt is, mégis amelyik mégis tetszett az a Jól jön ilyenkor az a pár falat című novella volt. Itt ugyanis nem volt se alkoholizmus, se megcsalás, itt egy család tragédiáját olvashattuk, ami manapság is megtörténhetne sajnos bármelyik családdal. Mégis az író olyan jól adta elő ezt nekünk, kissé keserűen, egyedien, mégis mindennapian, meglepő fordulattal a végén. Ez a novella hemzseg a motívumoktól (biblia is), amelyeket ki így, ki úgy értelmezhet, mégis ha az ember jobban odafigyel rájöhet belőlük, hogy az ember lehet néha nagyon magányos, és pont ezért olyan fontos, hogy odafigyeljünk a másikra és törődjünk velük, és megosszuk egymással a problémáinkat, mert közös erővel könnyebb elviselni még a nagyobb csapásokat is.

Történet: 2/5 pontból

Karakterek: 3/5 pontból

Kedvenc karakter: Igaztából egyik se, de talán a Jól jön ilyenkor az a pár falat című novellából Ann Weiss, és a pék.

Tetszett: A mondanivaló meg a kivitelezés.

Nem tetszett: Úgy az egész kötet egyszerűen nem jött be ez a világkép, ahol az emberek nem képesek megoldani a problémájukat, és szinte mindegyikük vagy alkoholista (vagy volt, vagy sokat fogyaszt), vagy megcsalják egymást.

Borító: 1/5 pontból

Kiadás: Magvető Könykiadó, 2010

Oldalszám: 312

Miért?: Sokan ajánlottak és dicsérték, meg azért is kíváncsi voltam rá, mert az egyik Molyos író műve.

Történet: Egy távoli jövőben játszódik a történet, ahol az emberiség már más bolygókat is belak. Az egyik ilyen bolygón, Bubastison az emberek kissé unatkozva, bár jólétben és biztonságban élnek, ez utóbbi egy lonecat nevű magasabbrendű (vagy csak szimplán genetikailag fejlettebb) csoport védelmez, irányít a háttérben. Míg egy másik bolygón, a Terrai Császárságban a túlnépesedés, a munkanélküliség és az állandó harcok a jellenzőek sokszor még az életért is. Ezen a bolygón a nőket elnyomják, mivel nem tartják őket értelmes lénynek, így úgy bánnak velük mint az állatokkal, de a lakosság egésze egy diktatórikus rendszerben él, ahol a félelem és a korrupció az úr. Megismerkedhetünk mind a két bolygó világával, bár főleg egy Nekhti nevű lonecatnek készülő lány történetével, viszont a történet több szálon fut, így más szereplők életébe is bepillantást nyerhetünk. Egy igazán egyedi sci-fi könyvvel ismerkedhetünk meg.

Vélemény: Csak dicsérni tudom a szerzőt a fantáziájáért és azért az egyedi világért, amit létrehozott. Sok egyedi ötlet található, és mint sci-fi könyv szerintem egyszer még bekerülhet Asimov, Bradbury, Lem stb. írók közé.
Az eleje számomra kissé nehezem indult és nem amiatt, hogy több különböző szálon futott a történet, mert Jókai-fan lévén bejön az ilyesmi, és szeretek totózni, hogy akkor most hogyan is kapcsolódnak majd össze. Csak egyszerűen volt amikor újra kellett kezdenem a könyvet, mert nem volt számomra világos 1-2 dolog.
Az egész regényre nem tudok jobb szót mondani, mint hogy: él. Nemcsak esemény-szinten, él maga a világ, amit teremtett, az összes karakter annyira élő, és közelít a valóságoshoz, hogy az magával ragad és beszippant egy idő után. Főleg az tetszett, hogy nem volt egysíkú a karakterábrázolás.
Nagyon tetszett ez a jövőbeli elképzelés, bár a Terrai Császárságban azért nem élnék érthető okokból, a lonecat-ek, mint nép fantasztikusan egyedi, szívesebben megtudtam volna többmindent még erről a világról. Az is nagyon tetszett, ahogyan a lelki sérült főhős viselkedéseit leírtad, meg hogy látszik, hogy komolyan vetted ezt a „sérült” témát, és hogy utána is jártál, mivel életszerűnek hatnak egy ilyen karakter viselkedései.
Meg az jó volt, hogy Beth-nek is több szerep jutott, bár azt sajnáltam, hogy teljes értékű ("semleges nemű") lonecat lett, mert ha marad volna ő is nő, akkor az már tényleg egy újítás kezdete lett volna, meg szerintem ő tudta volna kezelni az érzelmeit, hisz igazából sosem volt olyan távolságtartó mint a többi lonecat.
Volt pár dolog viszont, ami mégsem tetszett. Zavaró volt, hogy a közjátékos fejezeteknél, meg a Terrai Császárságos fejezeteknél nem volt évszám. Meg hogy olyan hirtelen eltelt 5 év, és igazából nem változott semmi a szereplők kapcsolataiban (pl. Nekhti és Kemt), nem is értettem, hogy miért volt rá szükség, talán azért, hogy a két legfiatalabb szereplő felnőjön és ők is többet cselekedhessenek? Meg ha a lonecat-ek képesek távrobbantani űrhajókat (vagy legalábbis Nekhti képes volt), akkor miért nem tud közvetlenül embert robbanthatni, vagy résznyiszálgatni? Az számomra mint bosszú elfogadhatóbb megoldás lett volna, így igazából csak értelmetlenül halt meg sok ártatlan, és nem is igazán passzolt szerintem Nekhti karakteréhez annyira ez a cselekedet. A másik meg, hogy a regény mitológiája kapott egy kis egyiptomis „ízt”. Ezt nem tudom másképp nevezni, mert egyiptominak nem nevezhető a kultúra, viszont származásra, hangzásra egyiptomiak, mégsincs közük hozzá. Egy ideig a cím kapcsolatát sem nagyon tudtam hozzákötni a történethez, bár a végén rájöttem, hogy miért adhattad neki ezt a címet. Bár én kissé erőltetettnek éreztem így is.
Összességében csak gratulálni tudok az írónak ehhez a regényéhez. Nagyon tetszett, és megfogott. :)

Történet: 4/5 pontból

Karakterek: 5/5 pontból

Kedvenc karakter: Nekhti, Kemt, Ma'at, Beth, Mau és Lawrence párosa

Tetszett: A nagyon egyedi világképe, a jellemrajzok, a leírások, na meg a lonecatek.

Nem tetszett: Az öt év ugrás zavaró volt, a vége, rövidsége (lehetett volna hosszabb)

Borító: 4/5 pontból

Kiadás: Főnix Könyvműhely, 2011

Oldalszám: 268

Miért?: Tetszett a Palota-trilógia első kötete, és érdekelt a folytatás

Történet: Egy Rasputh nevű szultánságban egy Abdullah nevű fiatal szőnyegkereskedő álmodozással tölti a napjait arról, hogy valójában ő egy herceg rég elveszett utóda lenne, meg egy másik, kalandtelibb életről, és persze arról, hogy megtalálja szíve hercegnőjét. Egyik nap egy idegen elad neki egy repülő szőnyeget, és ezzel megkezdődnek a várva várt, ám közel sem úgy elképzelt kalandjai. Szíve hercegnőjével is megismerkedik, ám sajnos őt egy dzsinn elrabolja, így a megmentésére kell indulnia, egészen egy már ismerős másik országba Ingary földjére. Sikerül-e mentenie hősünknek szeretett hercegnőjét? Találkozunk az előző kötetből megismert kedvenc szereplőinkkel? Olvassátok el, és megtalálhatjátok a válaszokat, ha elég éberek vagytok!

Vélemény:

A varázslatos mese dzsinnekkel, repülő szőnyeggel, hercegkisasszonyokkal, palotákkal, kívánságokkal és rengeteg varázslattal meg kalanddal.
A könyv eleje tényleg olyan mintha egy kicsit belecsöppennénk az Ezeregy éjszaka meséibe. Aztán később ugrunk egy kicsit és az első kötet helyszínén Ingary földjén találjuk magunkat, ahol én alig vártam, hogy találkozhassunk (Abdullah és én) a már ismert szereplőkkel. S találkoztunk is, bár egyáltalán nem úgy, ahogy vártam. Itt azért kicsit jobban ki lett bontva a szerelmi szál, mint a Vándorló palotában, mert ott kb. csak Sophie féltékenykedéséből lehetett leszűrni, hogy van, Howl viselkedésből meg még annyira sem. Abdullah eléggé szerencsétlen egy alak, de legalább nem gyáva (itt nem akarok ujjal mutogatni Howl-ra), meg látszik, hogy van esze, néha mégis kissé sötétnek tűnik.
Kis útravalónak: ebben a mesében szinte mindenki elvarázsolt, szó szerint. Bár 1-2 esetben rá lehetett jönni, hogy ki hogyan, de a legtöbb esetben nagyon váratlanul ért engem.
A történetvezetése elég jó, bár a vége felé már kezdett kissé sok lenni, hogy senki sem az, aminek vagy akinek látszik. De ettől függően imádtam ezt a mesét.

Történet: 5/5 pontból

Karakterek: 3/5 pontból

Kedvenc karakter: Kefetemakka, Éjvirág, A "jó" dzsinn

Tetszett: Ismét maga a világkép, az arabos elemek, a leírások pl. a dzsinné, a repülő palotáé, senki sem az volt aminek látszott. Sok meglepő elem.

Nem tetszett: A főhős kissé teszetosza volt nekem. A rossz dzsinn-t nem büntették meg

Borító: 5/5 pontból

Kiadás: Pongrác, 2010

Oldalszám: 228

Miért?: Az azonos című (A vándorló palota) belőle készült anime az egyik kedvencem és ez indított arra, hogy papírformátumban is a kezembe vegyem.

Történet: A regény egy Ingary nevű országban játszódik, amely hemzseg a boszorkányoktól, varázslóktól, és minden egyéb mágikus dologtól. Főszereplőnk Sophie Hatter, aki a legidősebb három testvér közül, és ebből kiindulva az ő élete kéne, hogy a legjellegtelenebb, legkötelességtudóbb, legunalmasabb legyen. Ám ez mégsem így alakul, mivel felkelti a Puszták Boszorkányának a figyelmét, aki öregasszonnyá változtatja, így kénytelen elbujdosni. Így jut a titokzatos Howl varázsló palotájába, akiről az a szóbeszéd járja, hogy megeszi a szép lányok szívét. Vajon képes lesz megtörni Sophie az őt ért átkot? Milyen titkokat rejteget a vándorló palota, és Howl varázsló? Ezekre a kérdésekre választ kaphatunk, ha elolvassuk ezt regényt.

Vélemény:

Egy meseregény. Imádom a meseregényeket, szóval nekem már ennyi is elég hozzá, hogy kicsit megkedveljem. A tetszésem az elolvasása után is ráér megromlani.
Imádtam az animét, és izgatottan vártam, hogy milyen maga a könyv, ami megihlette. A borítója annyira nem tetszett. A figurák kicsit bénák, és pasiban valahogy nem bírom a hosszú hajúakat, pláne nem a szőkéket, mégha animációk is. Se Howl-t, se Sophie-t, sőt még a palotát sem találta el az illusztrátor. Nincs mit szépítenem, szerintem pocsék munkát végzett, alaposabban is elolvashatta volna a könyvet, mielőtt ilyesmit lerajzol. Viszont a tájkép nagyon festőire sikerült a figurák mögött, ez legalább egy pozitívuma a borítónak. (Az eredeti angol borító szebb volt.)
De most maga a történet. Tudtam, hogy más lesz mint maga az anime, és jó volt magamban összevetnem a kettőt. Ezt most nem teszem meg, mert túl hosszú lenne. (Bár magamat ismerve így is elég hosszú leszek.)
Átkok, varázslatok, varázslók, rejtélyek, na meg a hétmérföldes csizma. A nyelvezete tényleg egyszerű, mivel mesekönyv, de ez nemigazán zavart. Viszont ez is egy olyan mesekönyv, ami kicsit inkább a felnőttek is szól, mert van amit csak ők érthetnek meg igazán belőle. Pont mint Hayao Miyazaki alkotásai, amik ha figyelmesebben nézi az ember, akkor mélyebbre láthat, egy mélyebb mondanivalóig. Műfajához méltóan itt nem várhatunk széles, összetett skálán mozgó jellemrajzokat, itt a szereplők tipikusan vagy „jók” vagy „rosszak”, ami a mesei jellegét mutatja könyvnek. A végkifejletnél valami mást vártam. A könyv egészen a végéig úgymond folyt a maga medrében, ritmusában. Kicsit hirtelen jött a végső harc, meg a „happy end” így olyan érzésem volt, mintha kapkodott volna az írónő az írásban. Bár az is lehet, hogy az események felpörgetésével akarta érzékeltetni, hogy itt a végső nagy akció jelenet. Mindenesetre maga a könyv is elvarázsolt, és így utólag nézve, a belőle készült anime méltó hozzá. Hiszen a két alkotás bár hasonlít, mégis különböznek. Engem pedig mind ezek közül a hasonlóságok, meg különbségek ragadtak meg.

Történet: 5/5 pontból

Karakterek: 3/5 pontból

Kedvenc karakter: Sophie, Howl, Calcifer

Tetszett: Szinte az egész, de főleg a leírások pl. a palota, virágoskert, a király palotája, meg maga a világkép.

Nem tetszett: A végén az a kavarodás.

Borító: 3/5 pontból

Kiadás: People Team-Pongrác, 2010

Oldalszám: 328

Mostanában Diana Wynne Jones Palota-sorozatát olvastam.

Jelenleg a trilógia befejező 3. köteténél tartok, aminek a címe: A másik palota.

Felteszem róluk az az eddigi értékeléseimet.

Üdv!

Ez az első blogom. Szóval még elég kezdő vagyok ezen a téren.

A blogom főleg az olvasmányelményeim, azoknak az értékelései, és egyéb könyves tartalmak látnak majd napvilágot.
Lehet, hogy fogok személyesebb dolgokat is közzé, ezt még nem tudom biztosan.

Így elsőre ennyi.

Ez egy új kezdet, egy kis szelet egy életből. Majd elválik, hogy mi lesz belőle, mivé alakul, mi lesz a sorsa, meg ilyesmik.